2012. 09. 06.

Hét hónapos vágányzár

Hónapokig tartó pályafelújítási munkákba kezdett a Deutsche Bahn AG a Berlin és Rostock közötti vasútvonalon. Hét hónapon keresztül újítják fel „tetőtől talpig” az NDK idején talán legfontosabbnak számító vasútvonalat. A jelentősége azóta kissé megkopott, de a vasútvonalra azért ráfért a felújítás.



Hét hónapig tartó vágányzárat vezet be szeptember 10-étől a DB AG a Berlin és Rostock közötti vasútvonalon. A vasútvonalon 2013. április 26-ig csak a munka-, anyag- és később a próbavonatok közlekednek majd. Minden más szerelvény terelve és/vagy buszos pótlás segítségével közlekedik majd. Az utasok számára komoly tehertétel lesz a vágányzár, hiszen sok esetben közel egy órával növekedik majd a közlekedéssel töltött idő.
A DB AG átfogó vágányzári menetrendet készített. A Berlin és Rostock között közlekedő vonatok egy része Schwerin felé kerül majd, így tesz a hétvégente Berlin és Warnemünde között közlekedő „fürdősvonat” is és az IC- és ICE-szerelvények is. Ugyanígy tesz majd a Veolia-csoport magánvasúti gyorsvonata, az InterConnex is.
RE indul Berlin-Gesundbrunnenből Rostock felé. 2013 közepétől egy órával lehet rövidebb az előtte álló út, addig viszont kerülnie kell

A Rostock felé vezető vasútvonalon Birkenwerder állomás szerepe erősen felértékelődik majd: átszállási pont lesz majd a buszok és a vasút között. Innen indulnak majd észak felé a vonatpótló járatok és innen indul majd a Hennigsdorfon és Golmon át Potsdamba közlekedő regionális járat mellett a Berlin Hauptbahnhof felé az az RE-viszonylat, amellyel az utasok elérhetik Berlin-Gesundbrunnen és Berlin Hauptbahnhof pályaudvarokat is. A viszonylaton a tervek szerint a nemrégiben beszerzett és a BER elhalasztott megnyitása miatt más vonalakon közlekedő Talent 2-es motorvonatok járnak majd, így biztosítva a regionális vonatokon megszokott kényelmet – az első osztályon többek között a DB-nél divatos bőrüléseket.
A nem túl egyszerű vonatpótlás áttekintő térképe
(grafika: DB AG)

A közeli Oranienburgba Birkenwerderből csak az S1-es gyorsvasúti viszonylattal lehet majd kijutni, a vonatpótló buszok nem érintik a települést. Az oranienburgi pályaudvaron a munkákat a tűzszerészek kezdik majd, ugyanis becslések szerint a térségben mintegy 300, a II. Világháborúból származó, fel nem robbant lövedék található. A számítások szerint csak a vasúti pályatest alatt legalább húsz fel nem robbant bomba van, így komoly feladat hárul majd a szakértőkre.
Nagyvasúti találkozó Oranienburgban. A vonatok alatt legalább húsz, fel nem robbant második világháborús bomba lehet...

A felújítás idején a vonatok helyett Birkenwerder és Neustrelitz között pótlóbuszok járnak majd, itt lehet átszállni a Waren (Müritz) érintésével Rostockba tartó másik buszjáratra. Emellett csúcsidőszakokban közvetlen, a köztes megállókat nem érintő expressz-buszjáratot is közlekedtet majd a DB AG.
A vágányzár érinti a Templin Stadt felé közlekedő RB12-es viszonylatot is. Itt a vonatok helyett Oranienburg és Zehdenick között buszok járnak; Berlin-Lichtenberg és Birkenwerder között ugyancask közlekednek a vonatok; Birkenwerder és Oranienburg között pedig az S-Bahn-szerelvényekkel lehet utazni.
Oranienburgba csak az S-Bahn vonataival lehet kijutni, a nagyvasúti szerelvények és a vonatpótlók sem érintik az állomást a vágányzár idején

A Berlin-Lichtenberg–Templin Stadt közötti közvetlen vonatok helyett több átszállásos megoldást talált ki a DB AG: Berlin-Lichtenberg és Birkenwerder között személyvonat; Birkenwerder és Oranienburg között S-Bahn; Oranienburg és Zehdenick között vonatpótló busz; Zehdenick és Templin között ismét személyvonat közlekedik
(fotók: Halász Péter)

A felújítás nyomán a Berlin és Rostock közötti vasúti pálya 200 km/h-s sebességgel lesz járható, a 210 kilométer hosszú utazás megtételéhez a mai 3 óra körüli menetidő helyett csak körülbelül két órával kell majd számolni. A felújítástól azt várja a DB AG, hogy a jelenlegi, mintegy 85%-os pontossági mutató a felújítás nyomán 95%-ra változhat. Emellett a teherforgalom számára is fontos változásokat hoz majd a felújítás: a pálya 25 tonnás tengelyterhelésre is alkalmas lesz.
Berlin térségében nem csak ez az egyetlen, nagy felhajtással járó pályafelújítás. A 2011-2012-es menetrendi évad idejére teljes vágányzárat rendeltek el Grunewald és Wannsee között a regionális vasúti vágányokon, így ott csak az S-Bahn járhat. A nagyvasút Spandau és a Berliner Außenring felé tesz kerülőt, jelentősen növelve Golm állomásának szerepét.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.