2012. 08. 18.

Teljes vágányzár

Az augusztus 20-i, ünnepi hosszú hétvége után egy hétig komoly változásokat vezet be a MÁV-csoport a Szolnok és Debrecen közötti vasúti közlekedésben. Attól a „bagatelltől” tekintsünk el, hogy a biharkeresztesi állomás átépítése miatt Erdély felé nem járnak majd a vonatok, hiszen ennél komolyabb dolgok történnek a 100-as vonalon.


A MÁV-START oldalán megjelent – sajtólistára ki nem küldött – közlemény szerint augusztus 21-én, kedden 0 órától augusztus 27-én, hétfőn éjfélig teljes vágányzár lesz Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás állomások között. Emiatt azonban a teljes 100-as fővonal forgalma felfordul majd.

A vágányzár oka a MÁV-Start tájékoztatója szerint az, hogy "Fegyvernek-Örményes és Kisújszállás közötti szakaszán a vasúti pálya felújításának előkészítése során a napokban II. világháborús lőszerek kerültek elő, a földfelszín alatt mintegy 80-100 cm mélységben. A vasúti közlekedés a tűzszerészek egybehangzó szakértői véleménye alapján biztonságos a térségben, ugyanakkor a tervezett nagygépes pályafelújítási munkálatok elkezdéséig az érintett mintegy 200 méteres területet teljesen át kell vizsgálni és lőszermentesíteni."

A legegyszerűbb változás, hogy a két állomás között majd vonatpótló buszokat indít a MÁV-START.
A 100-as vonal jellegzetes, a MÁV-START által rendszeresített álcázófestésben feszítő gyorsvonatai bő egy hétre nyugalomba vonulnak ebben a formában

A vágányzár ideje alatt nem közlekednek a kör-IC-vonatok, helyettük minden óra 30 perckor gyorsvonat indul majd az IC-vonatok megállásaival Budapest-Keletiből Miskolc, Tokaj, Nyíregyháza és Debrecen érintésével Püspökladányba. Két kivétel lesz: a Rákóczi és a Hernád EC-k, ezekről Miskolcon át kell szállni a Debrecen felé menő vonatokra. A hirdetmények szerint e vonatok pót- és helyjegy nélkül igénybe vehetők lesznek.
A RegionalBahn a vasútbarátoknak ezen felül a Füzesabony–Debrecen vasútvonalon át történő utazást is javasolja, hiszen önmagában élmény a Hortobágyon átrobogó Csörgővel utazni...
Az IC-k is pihenőre térnek, egy hétig csak gyorsvonat lesz helyettük – Miskolcon át

Fontos tudni, hogy a Nagyvárad felé közlekedő nemzetközi vonatok forgalmát a vágányzár csak augusztus 21-én, kedden érinti majd, ekkor ezek a vonatok kerülő útirányon át járnak majd. A többi napon a vonatok egyébként sem közlekednének a biharkeresztesi állomás átépítése miatt.
A 100-as vonal gyorsvonati forgalmában is jelentős változások lesznek. A Mátészalkára közlekedő vonatok csak Debrecen és Mátészalka között járnak majd. A keszthelyi és a tapolcai „fürdős” pedig Záhony helyett csak Fegyvernek-Örményesről indul majd.
(fotók: Magyarics Zoltán)

Fontos azt is megjegyezni, hogy csak az esti utolsó vonatok esetében biztosítja a csatlakozást a MÁV-START, minden más időpontban erre nem lehet számítani – tudatta a vasúttársaság.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy a MÁV-START a vágányzár idején is az eredeti útvonalra szolgáltatja ki a menetjegyeket. Példaképpen említi a közlemény a Budapest–Hajdúszoboszló viszonylatú, 220 km-es jegyet, amellyel az utas gond nélkül utazhat ezekben a napokban Miskolcon át a fürdővárosba, noha ide 350 km-es jegyet kellene váltania. Az elővételben már megvásárolt pótjegyet, pót- és helyjegyet, illetve helyjegyet a MÁV-START kezelési költség levonása nélkül visszatéríti. Azonban vasúti társaság a bekövetkezett késések, vonatkimaradások után átalány-kártérítés fizetésére nem kötelezett – írja a személyszállító vasúttársaság.
A vágányzári menetrend részletei a MÁV-START oldalán olvashatók (a lap alján).

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.