2011. 11. 11.

Vége a fogságnak

Jó ideje jogvitában áll egymással a Bombardier és a cseh vasút új üdvöskéit gyártó Škoda. E nézeteltérés „eredménye”, hogy az Ausztriában próbafutáson volt 380 004-est az osztrák bíróság további intézkedésig – bizonyítékként – lefoglalta.


A két neves vasúti járműgyártó még 2002-ben kötött megállapodást, hogy közösen gyártanak mozdonyokat a kelet-európai piacokra. A cseh cég azonban váratlanul felmondta a megállapodást és saját maga kezdett a 380-asok, vagyis a gyári jelölés szerint 109E típus gyártásába. A Bombardier a szerződés felrúgása miatt jogi eljárást indított a Škoda ellen.
A jogvita egyik bizonyítékaként szerepelt tehát a ČD 380 004-es számú gépe, ami próbafutásra érkezett a sógorékhoz. A bíróság azonban úgy rendelkezett, hogy egyelőre nem térhet haza a jármű. Végül azonban láthatóan megszüntették a május 22. óta tartó „fogságot”, hiszen a jármű november 5-én elindulhatott az addigi tárolóhelyéről, a Wiener Lokalbahnen inzersdorfi műhelyéből Csehország felé.
A ČD mozdonya az egykori Südbahnhof fűtőháza mellett várja sorsát
(fotók: Martin Oswald, forrás: railcolor.net)

Nem jutott azonban messzire a jármű. Mivel a ČD kifejezetten a Rail Cargo Austriát kérte fel, hogy egy menetrend szerinti tehervonatba sorozva, hidegen szállítsa haza a frissen szabadult masinát. A gép azonban a múlt héten csak Wien Matzleinsdorfig jutott el, ahol ideiglenes pihenőre kényszerült, ugyanis nem rendelkezett a megfelelő futási bizonylatokkal. Idővel azonban megkaphatta a jármű a papírjait, mert november 9-én már nem álldogált egymagában az egykori Südbahnhof fűtőháza mellett – jelentette tudósítónk, Magyarics Zoltán.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.