2011. 10. 30.

Hosszú terelés

Egy évre fejállomássá válik Berlin egyik vasútállomása. A szebb napokat látott Berlin-Wannsee most még kevesebb vonatot lát majd, mint a főpályaudvar megnyitása óta bármikor. Tizenhét híd, nyolc aluljáró, 41 kilométernyi sínszál cseréjét végzik el decembertől majd egy évik Berlin-Charlottenburg és Berlin-Wannsee között.
A menetrendváltástól, azaz december 11-étől Berlin-Wannsee bizonyos szempontból fejállomás lesz egy évig. A belváros felé vezető vasúti pályán ugyanis tizenhét híd, nyolc aluljáró, 41 kilométernyi sínszál cseréjét végzik el teljes vágányzár keretében. A forgalmas vasúti pálya kizárására átfogó koncepcióval készülnek a németek – nem elégszenek meg egyszerű vonatpótlós megoldással, már csak azért sem, mert a párhuzamos közutak is kifejezetten zsúfoltak a hét legnagyobb részében.
A vágányzár előkészítésekor két lehetőséget mérlegeltek. Az egyik változat szerint a forgalom fenntartása mellett közel négy évig tartott volna a számítások szerint a felújítási munka, amit nem tartottak megfelelőnek az illetékesek, így döntöttek a drasztikusabb, de rövidebb ideig tartó intézkedésről.
Az illetékesek átfogó tervet készítettek a két állomás között kieső vasúti kapacitás pótlására.

A Magdeburg és Frankfurt an der Oder között közlekedő RE1-es viszonylaton közlekedő szerelvények kerülnek: Brandenburg tartomány székhelyét is elkerülve Werder (Havel) és Golm érintésével, a Berliner Außenringen keresztül kerülnek majd. Werder (Havel) és Berlin-Wannsee között az RE1-es viszonylaton ingajáratok közlekednek majd.
Az RE7-es járatai is Berlin-Wannseeig jönnek majd, de érdekesség, hogy munkanapokon, csúcsidőszakban a várost dél felől megkerülve Berlin Hauptbahnhofig járnak a szerelvények.
Az RB21-es viszonylat szerelvényei Potsdamból csúcsidőszakban Berlin Hauptbahnhof is eljutnak majd, ráadásul az Außenringen keresztül, ami nem utolsó fotótéma

A Berlint körülölelő Außenringen közlekedő regionális vonatok hálózata már sokkal szövevényesebben változik. Az RB21-es csúcsidőszakban Berlin Hauptbahnof, azon kívül Wustermark és Griebnitzsee között jár majd. Az Oranienburg–Hennigsdorf felől érkező RB20-as menetrendje nem változik.
A schönefeldi repülőtérre közlekedő RB22-es Potsdamból Golmba, majd ott visszafordulva – Potsdam-Pirschheide felső szintjén megállás nélkül áthaladva – megy Schönefeldre. A caputhi tóvidéket kiszolgáló RB23-as Potsdam Hauptbahnhof és Michendorf között ingázik majd.
Érdekesség még, hogy a koncepció térképvázlata szerint a Jüterbog felől érkező OE33-as viszonylat (amit ma még a Märkische Regiobahn üzemelteti a vonalat) nem csak Wannseeig, hanem tovább, vélhetően az S-Bahn vágányain Zehlendorfig megy majd.
A ma még az Märkische Regiobahn által üzemeltetett MR33-as, jövőre OE33-as viszonylat a hírek szerint Wannsee helyett az S-Bahn vágányain át Zehlendorfig megy majd

A forgalom elől elzárt Berlin-Wannsee és Berlin-Charlottenburg szakaszon kizárólag csak az S7-es viszonylatok szerelvényei járnak majd. A VBB számításai szerint a regionális vonatokkal itt utazó napi huszonötezer utas mintegy 35 százaléka fog átszállni az S-Bahnra. A megnövekedett utasforgalom miatt itt az ígéretek szerint tíz percenként, kizárólag nyolc kocsis „Vollzugok” járnak majd.
A pályaépítési munkálatokra összesen 36 millió eurót, átszámítva 10,8 milliárd forintot fordítanak majd.
A „főpróba” egyébként sikeres volt: ahogy arról a RegionalBahn Blog is beszámolt, augusztus végén Potsdam és Wannsee között nem jártak a vonatok, a terelő útvonalak hasonlóak voltak az egész éves vágányzárhoz.
December 11-től Nikolassee mellett csak az S-Bahnokra és a pályás járművekre lehet egy évig vadászni, „ablakos” vonat nem jár arra
(a szerző képei)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.