2011. 06. 16.

A maradék a cseheké

Régóta fenhetik a fogukat a csehek a szomszédos osztrákok Railjet-szerelvényeire. Most végül megadatik a lehetőség, hogy vegyenek belőlük, hiszen az ÖBB nem hívja le a keretszerződésben rögzített valamennyi vonatot.


Tavaly decemberben már tudni lehetett: az ÖBB nem hívja le a Railjet-vonatok utolsó, tizenhat szerelvényt magába foglaló szériáját. Az osztrák vasút és a Siemens összesen 67 Viaggio márkanéven emlegetett szerelvény gyártásáról írt alá keretszerződést, azonban a sógorék mindössze ötvenegy vonattal megelégedtek. Ennek több oka is van: nehézkes a vonatok kezelése (csak hét vagy tizennégy kocsis egységek állíthatók össze) és időközben kiderült: végleg lemondtak az olaszországi bevetésről is. No és persze „ad acta” kerültek a Bécs és Graz közötti viszonylatra tervezett öt kocsis „mini-Railjetről” szóló elképzelések is. Mi több, az utazóközönség sem rajong a tisztán termes kialakítású vonatért. A külföldi partnerek közül a svájciak pedig a klasszikus étkezőkocsit hiányolták a vonatból.
A Railjet-vonatok nem a rugalmasság mintaképei. A kocsik csak műhelyben bontható módon kapcsolódnak egymáshoz, így fix 7 vagy 14 kocsis egységekkel találkozhatunk – a képen Bécs felé tart egy dupla szerelvény s Neulengbach állomáson találkozik egy nyugat felé tartó hagyományos szerelvénnyel (a háttérben)

A hazai sajtóhírekkel ellentétben azonban a vonatok még nem készültek el, mindössze az ÖBB-nek lehetősége van a keretszerződésben rögzített feltételek mellett a vonatok legyártását kérni. Emiatt pedig egyáltalán nem célszerű párhuzamot vonni a meglehetősen kérdéses, korábbi magyar Talent-beszerzéssel, amikor az ÖBB által át nem vett, de elkészült vonatokat sózta rá a MÁV-ra a gyártó Bombardier.
Az ÖBB kelet-nyugati viszonylatban számít a Railjetekre – a csehek észak-déli forgalomban vetnék be a vonatokat. A képen egy szóló egység tart nyugatra s Tullnerbach-Pressbaum állomáson robog át
(fotók: Halász Péter)

Az ÖBB a már említett okok miatt úgy döntött, hogy a keretszerződés szerint rendelkezésre álló szerelvényeket átengedi a Cseh Vasútnak (ČD). A csehek pedig a meglévő EC-flotta kiegészítésére, a Pendolino vonatok mellett vetnék be a mozdony vontatta szerelvényeket a Hamburg–Berlin–Prága–Bécs–Graz vonalon a 2013 és 2014 folyamán forgalomba álló vonatokat.
A ČD közlése szerint a vonatok javarészt az ÖBB-s kivitellel egyezőek lesznek, azonban egy külön szerződésben rögzítik majd a kifejezett cseh igényeket. Ilyen lesz többek között – a hírek szerint – a Premium osztály elhagyása. A szerelvények belső és külső színvilágát is a cseh elvárásokhoz igazítják majd. A ČD lépése különösen fontos annak tekintetében, hogy hamarosan indul például a konkurrens RegioJet szolgáltatása a Prága–Ostrava–Zsolna útvonalon, így több mai EC-kocsit vethetnek be, amelyek helyett pedig a Railjetek járhatnak majd külföldre.
A cseh Railjet-vonatok látványterve. A színezés még az osztrák vonalakat idézi, de a Najbrt-féle színterveknek is megfelel

Arról egyelőre nincs hír, hogy a ČD milyen formában továbbítaná a vonatait, hiszen az ÖBB-nél lényegében zárt egységként kezelik a szerelvényeket a velük együtt utazó Taurus-mozdonnyal.

A ČD Pendolino-motorvonatai hamarosan társaságot kapnak és tizenhat Railjet-vonattal bővülhet a cseh elitflotta. Magyarics Zoltán felvétele Bécsben készült, amikor egy vágányzár miatt a Praterstern felé kerültek a prágai vonatok

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.