2011. 04. 16.

Hosszú kukac

A DB Regio egyik leányvállalata, a DB Regio Rheinland GmbH üzemeltetheti a Köln-környéki dízeles vonalakat 2013-tól. Az érdekesség nem is ez, hanem az, hogy újfajta motorvonatokat vásárolnak. A már ismert Alstom Coradia LINT motorvonatok új változatát rendelte meg a cég. A vonatok 54 és 81 métere változatban épülhetnek.



A megszokott, hattengelyes LINT motorvonatok hosszabb változatát rendelte meg a DB Regio Rheinland GmbH a „Dieselnetz Köln” vonalaira. A jármű két változatban épül, írja a Drehscheibe.
A LINT 54 jelzésű motorvonat nyolctengelyes, kétrészes jármű lesz: a korábbi változatoknál megszokott Jacobs-forgóváz helyett mindegyik járműrész két saját forgóvázon nyugszik majd. A másik változta a LINT 81-es lesz: az előbbihez hasonló kialakítású jármű, de nem két, hanem három járműegységből áll. A lap információi szerint az immáron leselejtezett 614-es motorvonat kategóriájában indulhat a típus jó eséllyel, azaz olyan vonalakon lehet őket gazdaságosan bevetni, ahol manapság egy ikermotorkocsi sok, kettő kevés vagy valamilyen más ok miatt nem előnyös a használata.

A LINT motorvonatok úgy tűnik, jól beváltak a DB-nél. A képen két hagyományos kialakítású (Jacobs-forgóvázas) LINT 41-esből csatolt szerelvény várja az indulást Winterbergben, ahonnan az RE 57-es viszonylaton Dortmund főpályaudvaráig megy majd
A járművek nem a megszokott „arcot” kapják majd a hírek szerint, hanem új, a TSI Crash előírásoknak megfelelő, a járművezetőt jobban védő megoldást kapnak a motorvonatok.
A DB Regio leányvállalata 18 LINT 54-es és 38 egység LINT 81-es motorvonatot rendelt az Eifelben fekvő vonalakra és a Köln–Gummersbach viszonylatra. De hogy hol gyártják, azt még nem tudni, hiszen a korábbi telephely, az Alstom salzgitteri gyára mintegy 700 munkahely megszüntetéséről adott hírt nemrégiben…

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.